január 26. hétfő

Az indiai köztársaság kikiáltásának szent ünnepén mosolygós nap virradt ránk. Ezt törte derékba a szállodánkkal szemközti galéria-látogatásunk: kapásból a vasrács mögötti jegyüzérnéni nem volt hajlandó elfogadni az ötszázasomat, Andival okosba (kiállítottunk pár LC-t) megoldottuk a cserét, bent maharadzsa festmények lombozták a hangulatot, alig vártam, hogy továbbállhassam. Főleg úgy, hogy csónakázás volt a következő program, a mysore-i Karanji tónál béreltünk evezőst/vizibiciklit. A parton terjedelmes madárketrecbe pakoltak tisztes mennyiségű szárnyasjószágot: pávák, tukánok, galambok, kacsák ezrei várták a turistákat. Indulás előtt megismerkedtünk a cukornádsajtos alaptechnológiájával: a nagyszüleimnél használt szüreti présgép mintájára facsarta ki az emberünk a nádrudakból az éltető nedűt. Isteni íze volt, úgyhogy végül rendeltünk egy második kört is, az otthoniak egészségére…

Csónakázás a Karanji tavon

Cukornád présgép

A hétvégi kirándulás fő attrakciója címet utólag bevallhatom egyértelműen a hétfői ebéd helyszíne nyerte, igazi terülj-terülj asztalkát rendeltünk: sörkoktél odábbról, boroskékcsoda nekem, a főételem maga volt a csoda. A díszletek az étteremben egy dzsungelt formáztak: pincérek szalmakalapban, rézkupa, liánok csüngtek a plafonról, tigríscsíkos tányérok. Az bőséges ebéd odatette a fáradságot a csapatnak, bepunnyadtunk és hazafele vettük az irányt.

Dzsungel hangulatú étterem (c) by Réka

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.